Kedves Látogató! A https://ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ! Adatvédelmi szabályzatunkat megtekintheti a itt: https://ekvi.hu/gdpr oldalon.

Mikóczki Ádám Eger új polgármestere

Nyomtatás
2019. október 14 - Bajzát Rafael

Vasárnap este lezárult a 2019-es önkormányzati választás. Egerben sokak meglepetésére Mirkóczki Ádámot  (Egységben a Városért Egyesület) 9842 szavazattal  választották polgármesternek. Az egyéni körzetekben 8 ellenzéki és 4 Fidesz-KDNP jelölt kapott mandátumot Eger rövidesen megalakuló közgyűlésében.

, Habis László, leköszönő polgármester úgy nyilatkozott, igyekezett szolgálni ezt a várost, olyan szeretettel, ahogyan ő Egert szerette. -  Szeretnék köszönetet mondani a kormánynak azért, hogy az elmúlt kilenc esztendőben időről időre a városfejlesztési javaslatainkat támogató döntéseket hoztak. Úgy érzem, hogy ebben a kampányban én voltam a céltábla, amelyet sikerült eltalálni. Köszönök mindenkinek mindent, amit ezért a városért tett az elmúlt esztendőkben – mondta a korábbi városvezető.

 

 

Győzelme után Mirkóczki Ádám is nyilatkozott: - Nagyon nagy munka áll mögöttünk, köszönöm a jó Istennek, a családomnak, az összes munkatársamnak, s nem utolsó sorban az egri lakosoknak – fogalmazott Eger új polgármestere, Mirkóczki Ádám. Az Egységben a Városért Egyesület színeiben induló politikus azt mondta, végtelenül büszke a helyiekre.
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta, a kormánypárt tiszteletben tartja az egriek döntését és bízik benne, hogy az új városvezető folytatja azt az munkát, melynek köszönhetően Habis László eddigi polgármester elérte eredményeit. A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik a Fidesz-KDNP-t támogatták a voksukkal.


A választás eredmény, polgármester jelöltek:
 1. Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) - 47,60 százalék (9842 szavazat)
2. Habis László (FIDESZ-KDNP) - 43,77 százalék (9049 szavazat)
3. Dr. Pócs Alfréd (Egri Városvédők Egyesülete) - 5,75 százalék (1189 szavazat)
4. Somodi Sándor (Független) - 1,67 százalék (346 szavazat)
5. Bódás Bianka (Független) - 1,20 százalék (249 szavazat)




 Önkormányzati képviselők:

01. EVK: Császár Zoltán, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
02. EVK: Komlósi Csaba, Egységben a Városért Egyesület
03. EVK: Ifjabb Sós Tamás, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
04. EVK: Farkas Attila, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
05. EVK: Kovács-Csatlós Tamás, Fidesz-KDNP
06. EVK: Juhász Ádám, Fidesz-KDNP
07. EVK: Berecz Mátyás, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
08. EVK: Oroján Sándor, Fidesz-KDNP
09. EVK: Keresztes Zoltán, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
10. EVK: Mirkóczki Zita, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
11. EVK: Minczér Gábor, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
12. EVK: Bódi Zsolt, Fidesz-KDNP

Kompenzációs listáról  juthatnak be:

Földvári Győző, Egységben a Városért Egyesület (EVE)
Pápai Ákos, Mi Hazánk Mozgalom
Pócs Alfréd, Egri Városvédők Egyesülete
Martonné Adler Ildikó, Fidesz-KDNP
Orosz Lászlóné, Fidesz-KDNP