Nemzeti ünnep - Kitüntetések a városi díszünnepségen
A Gárdonyi Géza Színházban október 23-án rendezték meg a forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából rendezett a városi díszünnepséget. Habis László polgármester köszöntőjében elsőként személyes emlékek felidézésével az ötvenes hatvanas évek megtorlásairól szólt, amikor a forradalomban szerepet vállalóknak az üldözöttséggel kellett szembenéznie. Az ünnepségen Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlésének döntése alapján kitüntetéseket adott át Habis László polgármester. A testnevelés és a sport területén végzett kiemelkedő munkájáért „PRO AGRIA” szakmai díjat vehetett át Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója.
Kovács Géza 2006 óta intézményvezetőként irányítja az Egri Városi Sportiskola munkáját, ahol 43 edző útmutatásaival 11 szakosztályban közel 500 gyerek sportol. A Sportiskolák Országos Szövetségének volt elnöke 2012 és 2018 között, irányítása alatt az Egri Városi Sportiskola hét alkalommal nyerte el az első helyet a „Magyarország Legjobb Sportiskolája” pályázaton, egyesületi típusú Sportiskola kategóriában. A Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként is azon munkálkodik, hogy a magyar sport sikerei a jól szervezett magyar utánpótlássportra alapozva valósuljanak meg. Áldozatos munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Eger városában egy sikeres sportiskola működhessen, megújulhasson a Szentmarjay Tibor Városi Stadion atlétikai pályája, a centerpálya, a Kemény Ferenc Sportcsarnok. „EGER KIVÁLÓ SPORTOLÓJA” kitüntetést kapott Békési Eszter az Egri Úszó Klub úszója., A díjazott a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban végzi tanulmányait. A május végi Ifjúsági Országos Bajnokságon 4 aranyérmet szerzett 50, 100 és 200 méteren mellúszásban, valamint a 4x100 méteres vegyesváltóban. 200 méter mellen jelenleg a második a felnőtt országos ranglistán, és készül a Helsinkiben sorra kerülő junior Európa-bajnokságra. Edzője: Kovács Ottó és Török Zoltán.
„EGER VÁROS JÓ TANULÓJA, JÓ SPOTOLÓJA” elismerő címet adományoztak Csorba Dominik Péternek, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulójának, az Egri Városi Sportiskola sportolójának. Csorba Dominik Péter megbízható, közvetlen, tisztelettudó diák, mind a társai, mind a tanárai kedvelik. Jeles tanulmányi eredménnyel zárta a tanévet. Judo sportágban a 2015/2016-os tanévben magyar bajnoki címet szerzett. A serdülő országos Diákolimpián 2, helyen végzett, a Serdülő Európa Kupán 3. helyezéssel büszkélkedhet. Csorba Dominik Péter a serdülő magyar válogatott tagja E!dzője: Fejér Barna.
EGER VÁROS JÓ TANULÓJA, JÓ SPOTOLÓJA” elismerő címet adományoztak Tóth Rajmondnak, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulójának az Eger Eszterházy Szabadidő és Sportegyesület kézilabdázójának. Tóth Rajmond a Neumann János Gimnázium 10. évfolyamos tanulója. A középiskolában eltöltött 2 évet kitűnő érdemjegyekkel zárt. Érdeklődése sokrétű, az osztályközösség értékes tagja. Már egész kiskorától kézilabdázik. Korábban Spanyolországban és Kecskeméten élt és sportolt, legnagyobb sikereit Egerben érte el. A 2016/17-es szezonban gólkirály lett a serdülő korosztályban, az ifjúsági bajnokság 2017/18-as évadjában több mint 200 gólt szerzett. A 2018/19-as idényben 16 évesen az NB I-es egri csapat játékosa. A korosztályos válogatottal többféle nemzetközi tornán vett részt. Edzője: Tóth Edmond."KIVÁLÓ EGRI DIÁK” kitüntetést kapott Novák Blanka az Egri Dobó István Gimnázium tanulója. Novák Blanka rendkívül tehetséges, sokoldalú fiatal. Szerteágazó tevékenységei közül kiemelkedik a természettudományok iránti elkötelezettsége, 3 éve végez kémiai-biológiai kutatást a goji bogyó hatásáról az Eszterházy Károly Egyetemen, a Richter Gedeon és az Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Tudományos munkássága elismerését jelentette, hogy a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első díjat nyert, így ő képviselhette Magyarországot a Dublinban megrendezett európai döntőben, valamint részt vehetett a 2018. évi Nobel-díj átadási ünnepségen.
Az ünnepség folytatásaként Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott mondot ünnepi beszédet felidézve az 56-os történéseket. A forradalmi események sorában külön teret szentelt az egri történéseknek. A jelenlévők egy perces gyászszünettel emlékeztek az egri forradalom kiemelkedő alakjáról. az idén elhunyt Dr. Csank Istvánról. Dr. Pajtók Gábor a beszéde végén felsorolta az 56 decemberi egri sortűz áldozatainak nevét.
A forradalom eseményei az Egri Lenkey János Általános Iskola tanulóinak színvonalas előadásában elevenedik meg. Az ünnepi megemlékezést az iskola két 8. évfolyamos osztályának diákjai mutatták be Kecskésné Pálfi Csilla és Románné Dóra Zsuzsanna osztályfőnökök, valamint Basa Annamária énektanárnő felkészítésével.
FOTÓ: NEMES RÓBERT