Magyar Kultúra napja - emlékezés és díjátadások

Nyomtatás
2017. január 23 - Bajzát Rafael

Városi megemlékezést tartottak hétfőn a magyar kultúra napja alkalmából az egri Gárdonyi Géza Színházban, ahol kitüntetéseket is átadtak. A veronai busztragédia miatt  meghirdetett nemzeti gyásznapra tekintettel az ünnepi koncert elmaradt, az esemény első perceiben néma főhajtással emlékeztek az életüket vesztett fiatalokra. A közgyűlés által a kulturális és művészeti élet területén dolgozók számára alapított kitüntetéseket Habis László polgármester adta át. A művészet terén végzett munkássága elismeréseként Gárdonyi Géza-díjat adományoztak Kozma István festőművésznek. A kultúrában a kiemelkedő tevékenységéért Pro Agria szakmai díjat kapott Antal Anett, a Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezetője és Kovács László karmester, az Egri Helyőrségi Zenekar egykori vezetője.
A közgyűlés Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Vinczéné Rácz Edinát (képünkön) , a Harlekin Bábszínház társulatvezetőjét,

 

Polgármesteri elismerésben Agyagási Dezső vezető főtanácsos részesült.

Az önkormányzat által meghirdetett irodalmi pályázat eredményeit is kihirdették. A  főiskolai kategóriában harmadik díjban részesül rövid prózájáért Váczy Lilla egyetemi hallgató.
 Második díjat kapott  Tiszanánán gyűjtött meséjéért Tóth Nelli egyetemi hallgató.  Az első díjat idén nem adták át.
 
A középiskolai kategóriában harmadik díjat kapott rövidprózájáért Pusztai Ágota  a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium 11/A osztályos  tanulója. Második díjban részesültek négykezes szépirodalmi leveleikért Donkó Rebeka és Koncz Katalin az Egri Ward Mária Gimnázium 13/N osztályos tanulói. Az első díjat  fiktív 56-os naplójáért Kamocsai Eszter az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium 11/D osztályos tanulója vehette át..

Az általános iskolai kategóriában  rövidprózájáért: Madarász Dávid Péter, az Egri  Balassi Bálint Általános IskolaTinódi Sebestyén Tagiskolájának 5/b osztályos tanulója harmadik díjat kapott. .
 Második díjban részesül rövidprózájáért Tóth Rebeka Vanessza az Egri  Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának 5/C osztályos tanulója. Az első díjat verséért: Gyönki Rozina Lizett az Egri  Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Tagiskolájának 5/C osztályos tanulója érdemelte ki. .

A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak: Dr. Nagy Andorné nyugalmazott gimnázium-igazgató, középiskolai magyar szaktanár, Szalainé Király Júlia a Dobó István Vármúzeum irodalomtörténésze és
Dr. Ködöböcz Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem Irodalom Tanszékének docense.

Joomla Business Templates by template joomla

Figyelem!
A www.ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ!
A honlap további böngészésével Ön hozzájárul, hogy eszköze fogadja a sütiket!