Már lehet korizni a Gárdonyi téren

Nyomtatás
2016. november 28 - Bajzát Rafael

Két korcsolyapálya a 2016-os adventi, illetve téli időszakban. Újdonság, hogy a tavaly több mint 20 ezer embert vonzó, nagyméretű városi műjégpálya visszaköltözik eredeti helyére, a Felsővárosba. Eger Önkormányzata emellett – karácsonyi ajándékként – a 12 éven aluli gyermekek és a kisgyermekes egri családok számára ingyen biztosítja a korizás lehetőségét a belváros szívében, a Gárdonyi téren. Habis László polgármester a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a  nagyméretű városi műjégpálya kialakításához az EVAT Zrt. biztosít területet az üzemeltetőnek.Az elmúlt évekhez hasonlóan – november 25-én - megnyílt a kisebb méretű korcsolyapálya a karácsonyi vásár közvetlen közelében, a Gárdonyi téren. Ezt a létesítményt az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) üzemelteti.

 

A „mini-koripálya” évek óta egy, az önkormányzat által biztosított ünnepi ajándék az egri családoknak és gyermekeknek, melyet idén az adventi időszak kezdetétől az iskolai téli szünet végéig élvezhetnek, mindössze négy szünnappal. A Gárdonyi téri pálya használata és a korcsolyakölcsönzés is díjtalan, a pályát 12 éven aluli gyermekek vehetik igénybe, a kísérőknek pedig lábzsákot biztosítanak.

Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a létesítményt november 24-én állították fel és 25-én, pénteken birtokba is vehették az egri gyermekek. A kezdő napon még kedvezőtlen volt az időjárás, de szombaton és Advent első vasárnapján összesen 450 gyermek lépett a pályára, az iskolákkal is folyamatos az egyeztetés a mindennapos testneveléshez kapcsolódóan. A korcsolyapálya valamivel több, mint 210 négyzetméteres méretével a tavalyinál kis mértékben nagyobb, borítása hűtést nem igénylő, az időjárástól függetlenül használható,  szintetikus jég. Ez a ruházatot nem roncsoló folyadékkal tesznek csúszóssá. Ez a pálya azok számára a legalkalmasabb, akik most ismerkednek a korcsolyázással, ezért ez a lehetőség az óvodások és általános iskolások számára nyitott, utóbbiak közül is a kisebbeknek ajánljuk.
A korcsolyapálya a hét minden napján, 10.00 – 19.00 óráig használható, kivéve december 31-ét, amikor 13.00 óráig lehet csúszni, valamint a december 24-25-26., illetve a január 1-jei napokat, amikor a létesítmény zárva tart – mondta el az üzemeltető.

A két korcsolyapálya üzemeltetésének legfontosabb célja idén is az, hogy a téli sportot kedvelő egriek minél szélesebb köre tölthesse hasznosan szabadidejét a hideg napokon. Fontos, hogy Egerben elérhető áron, jó körülmények között hódolhassanak kedves időtöltésüknek a sportbarátok. Ugyancsak kiemelt cél, hogy a kisgyermekek megismerkedhessenek a mozgásnak ezzel a formájával is, kipróbálhassák és megszerethessék a korcsolyázást, mint remek, egészséges téli időtöltést.

FOTÓ: Nemes Róbert

 

Joomla Business Templates by template joomla

Figyelem!
A www.ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ!
A honlap további böngészésével Ön hozzájárul, hogy eszköze fogadja a sütiket!