Eger Ünnepi Fényei pályázat

Nyomtatás
2016. november 24 - Bajzát Rafael

Eger a mi történetünk, tegyük még szebbé, még varázslatosabbá városunk utcáit, tereit. Bizonyítsuk be közös erővel, hogy Egerben az Advent „több, mint egy ünnep”! dvent idején, az ünnepi időszakban nagyon sok egri lakóház, intézmény, kereskedelmi létesítmény és szálláshely öltözik ünnepi díszbe. Ezeket a magán-kezdeményezéseket szeretnénk elismerni, díjazni, s az ő példájukat bemutatva másokat is arra ösztönözni, hogy csatlakozzanak hozzánk. A cél: tegyük együtt még szebbé, varázslatosabbá Egert, emeljük közös erővel a keresztény világ legnagyobb ünnepének fényét. Mindez kiválóan kiegészíti a megújuló, egyre bővülő városi díszvilágítást.

 

A közös munka nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Eger a téli, ünnepi időszakban továbbra is az egyik legvonzóbb turisztikai célpont legyen Magyarországon.Szeretnénk ezt a szép hagyományt megőrizni, így – civil szervezetekkel közösen – Eger Önkormányzata 2016-ban, immár kilencedik alkalommal írta ki az Eger Ünnepi Fényei pályázatot. Az Egri Lokálpatrióta Egylettel, a Cives Pro Urbe Alapítvánnyal és az Egri Városszépítő Egyesülettel karöltve arra kérjük mindazokat, akik csatlakozni szeretnének az akcióhoz, hogy küldjék el, vagy adják le jelentkezésüket 2016. december 12-éig.

Eger évek óta népszerű utazási célpont a hosszú hétvégéken és az ünnepi időszakokban. A 2015-ös évben, december hónapban az online szállásfoglalási adatok szerint országos második helyezést értünk el Budapest után. Úgy látjuk, hogy ez az örömteli folyamat idén is folytatódik: a november 1-jei napokon Eger volt a legnépszerűbb vidéki desztináció és volt olyan „egyszerű” novemberi hétköznap is, amikor - szó szerint - megteltek a város szálláshelyei. Az idei esztendő első 8 hónapjában - a tavalyi év azonos időszakához képest - 27 ezerrel nőtt az Egerben regisztrált vendégéjszakák száma. Komolyan vesszük ezeket a szép és örömteli visszajelzéseket, melyek nem csak azt mutatják meg, hogy jó irányba haladunk, hanem arra is utalnak: újult erővel, még többet kell dolgoznunk azért, hogy Eger továbbra is bizonyítson a vendégek körében, s hogy a jövőben is megőrizzük ezt a különleges vonzerőt.

Joomla Business Templates by template joomla

Figyelem!
A www.ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ!
A honlap további böngészésével Ön hozzájárul, hogy eszköze fogadja a sütiket!