Az EKVI jó gazdája az egri iskoláknak

Nyomtatás
2016. július 23 - Bajzát Rafael

Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye a Pásztorvölgyi Gimnázium és Általános Iskolában tartotta meg sajtótájékoztatóját, melyen a nyári iskolai felújításokról, a szünidőben elvégzett karbantartásokról számoltak be. Bodnár Gábor az EKVI igazgatója megnyitójában köszöntötte Habis László polgármestert, Rázsi Botond alpolgármestert, Juhászné Dr. Krecz Erzsébet EMJV gazdasági iroda vezetőjét, Borbély Andrást a KLIK  egri tankerületi igazgató helyettesét, Bárányné Kovács Enikőt, a pásztorvölgyi intézmény igazgató helyettesét.
A sajtótájékoztatónak otthont adó felnémeti iskola  Thoma Emőke tervei alapján épült és 1993-ban kezdte meg működését – mondta Bodnár Gábor. . Az iskolai funkció mellett a városrész kulturális, civil  és sportéletének központja is.  Az igénybevétel jelentős, így ráfért az iskolára a felújítás és karbantartás, amelynek értéke 38 millió forint

 

Habis László polgármester arról beszélt, hogy több látványos, sok százmilliós beruházás van folyamatban a városban, de a városvezetés számára fontosak a saját erőből elvégzett iskolai, óvodai, bölcsődei karbantartások, kisebb felújítások is. – A jogszabály nem kötelez bennünket de az egri gyermekek és szülők iránti felelősség érzetünk alapján a 2013-2016-os időszakban a fejlesztésre fordított összeg 250 millió forint. Az általános iskolák 115, a gimnáziumok 105, az óvodák, bölcsődék 30 milliós összegből szépültek meg. A KLIK és az önkormányzat együttműködése példamutatóan valósult meg 2013 óta. 2017. január 1-től változik a felállás, -A változásokhoz alkalmazkodni fogunk, ehhez meg van a megfelelő szakmai tudás és együttműködési szándék.

Szabó László, az EKVI műszaki igazgató helyettese  fotókkal, részletes adatokkal színesített előadásában ismertette a 2013-2016-os időszakban elvégzett munkák műszaki tartalmát. A gazdaságos EKVI-s kivitelezéssel (anyag+munkabér) komoly  értékteremtés valósult meg. A kimenő osztályok tantermeinek felújítása (padlócsere, festés, világítás, bútorok) jól bevált ütemterv szerint valósul meg.  Szabó László elmondta, hogy a hőmérséklet figyelési rendszer, kazán felügyeleti rendszer személyi és anyagi megtakarítása éves szinten 50 millió forint.  A feladatok között az Eger területén működő 25 kisebb nagyobb iskolai, óvodai konyha rendbetétele, tisztasági festése is szerepel. 

Bodnár Gábor arról is tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a nyáron teljes kapacitással dolgozó műszaki részleg átköltöztetése is folyamatban van. Az új korszerű műhely a Bem tábornok úti épület együttesben kap helyet a jelenlegi Maklári úti telephelyről átköltözve.

A mi lesz az iskolákkal 2017. január 1-től újságírói kérdésre Habis László elmondta: - Jelenleg az önkormányzat a tulajdonos, az állam (KLIK) a fenntartó, az EKVI az üzemeltető. Januártól az új rendszerben a fenntartói és üzemeltetési feladatokat is a KLIK végzi. Folyamatban van az előkészítés.

Borbély András a KLIK egri tankerületének igazgató helyettese hozzátette: - A jogi szabályozás megtörtént, A KLIK szervezeti átalakításáról is döntöttek. Heves megyében 2 tankerület működik majd az egri és a hatvani. A pénzügyi forrásokról folyamatos az egyeztetés.  A korábbi jó együttműködésnek köszönhetően az egri iskolák országos szintű értékelésben  is jó állapotban vannak. A lehető legjobb struktúrát kell kialakítani, hogy ez a helyzet meg is maradjon.

 

Joomla Business Templates by template joomla

Figyelem!
A www.ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ!
A honlap további böngészésével Ön hozzájárul, hogy eszköze fogadja a sütiket!